Első rész - Első fejezet

Álmatlanságban szenvedtem. Már megint. Közeledett a telihold, és mostanra a lelkek megtanulták, hogy mikor jelenjenek meg, azonban most van egy különösen erőszakos szellem, aki minden áron át akar jutni a túlvilágra. Egyre nehezebben tudom kizárni, így minduntalan a közelembe férkőzik, és a legrosszabb pillanatokban tűnik fel. 

– Felmegyek a szobámba – mondtam anyáéknak, akik éppen a konyha asztalnál ültek és azt tervezgették, hogy mikor és hova mennek megint valami őrültséget csinálni. 

Őrültség alatt az extrém sportokat értem. A szüleim megszállottan imádnak mindent, ami eltér a normálistól, és imádják az adrenalint. Régebben engem is mindig belerángattak mindenbe, de egyszer aztán bezárkóztam a szobámba, és nem voltam hajlandó kijönni. Így aztán kénytelenek voltak megérteni, hogy nem megyek velük többé semmilyen őrültséget csinálni.

– Rendben kicsim – mosolygott rám anya a brosúra mögül, de utána rögtön apához fordult, aki épp talált egy megfelelő helyet egy jó kis tandemugrásra. 

Becsuktam magam mögött az ajtót, és az ablakomhoz mentem. Odakint már sötét volt. Minden szomszédtól fény szűrődött ki, jelezve a többieknek, hogy ők is ébren vannak még, és éppen közösen vacsoráznak, vagy tévét néznek. Ránéztem az én saját, régi készülékemre, és elhúztam a számat. Már megszoktam, hogy a Roxfortban nincs semmilyen elektromos szerkezet, így nem érzek késztetést, hogy egész nap azok előtt üljek, és üvegesre bámuljam tőlük a szememet. Kezdett melegem lenni, így kinyitottam az ablakot. Abban a pillanatban valaki becsapta az ajtót a szemközti házban, és a szívem egy hatalmasat dobbant. És nem is hiába. Egy magas vékony alak tűnt fel, aki egy bőröndöt húzott maga után és egy kalitkának látszó dolgot cipelt a hóna alatt. Olyan indulattal szelte a métereket, hogy egy pillanat alatt eltűnt a szemem elől. Nem gondolkoztam sokat, amikor egy másodperccel később már szaladtam lefelé a lépcsőn.

– Kimegyek levegőzni. – mondtam anyáéknak, akik még mindig a konyhában ültek.

Feltéptem az ajtót, és gondolkozás nélkül elindultam Harry után. Pár sarokkal később értem csak utol. Egy kőfalon üldögélt, és maga elé nézett. A fény viszonyok miatt nem láttam az arcát, így el se tudtam képzelni, hogy mi történhetett. Amikor közelebb értem, felnézett, és össze húzta a szemöldökét.

– Hát te? – kérdezte kíváncsian. – Mit csinálsz te ilyenkor az utcán?

– Ezt én is kérdezhetném tőled. Te mit csinálsz itt? – leültem tőle kellő távolságra, és onnan néztem rá, a válaszra várva.

– Ülök – mondta.

Látszott rajta, hogy nem akar beszélgetni, főleg nem velem. Hirtelen nagyon hülyének éreztem magam, hogy egyszerűen csak úgy utána szaladtam, mint valami rajongó. Ismét egy pillanat, amit majd sokáig megőrzök az emlékeimben, és ostorozom magam, hogy hogyan lehettem ilyen bolond. Úgy viselkedek, mintha a legjobb barátok lennék.

– Nos, akkor én inkább hazamegyek – álltam fel.

– Ne! – szólalt meg hirtelen. – Ne menj el! Sajnálom, nem akartam bunkó lenni, csak egy nagyon rossz hét van a hátam mögött, és egy még rosszabb este.

– Elmondod, hogy mi történt? – kérdeztem, és visszaültem a falra.

Valamiért büszkeséggel töltött el, hogy nem akarja, hogy elmenjek. Lehet, hogy tényleg bolond vagyok.

– Nem tudom, tudod-e ki az a Marge néni – fordult felém.

– Aki úgy néz ki, mint Mr. Dursley, csak női kiadásban? – kockáztattam meg.

– Pontosan – jelent meg az arcán egy halvány mosoly, amitől nekem is mosolyoghatnékom támadt, de visszafogtam magam. – Felpuffasztottam.

– Hogy mit csináltál? – értetlenkedtem.

– Nem tudom, hogyan történt. Egyszer csak elvesztettem az uralmat az érzéseim felett, és a néni elkezdett dagadni, és olyan lett, mint egy lufi. Én meg egyszerűen összepakoltam a cuccomat, és eljöttem. 

Lehajolt a ládájához, és elővette a pálcáját, szomorúan nézett rá. Ekkor fogtam fel, hogy pontosan mi is történt az előbb. Muglik előtt varázsolt, ráadásul az iskolán kívül egyébként se szabadna varázsolnunk. Harry súlyosan megszegte a törvényt. Ránéztem az arcára, amiről csak az elkeseredettséget tudtam leolvasni.

– Nézd, nem hiszem, hogy ezért elveszik a pálcádat. Öntudatlanul varázsoltál, nem szándékosan csináltad – próbáltam megnyugtatni, de nem igazán sikerült.

Harry egyszer csak megmerevedett, és nekem is jeleztek a receptoraim. Éreztem, hogy van valami a közelben. Körbenéztem az utcán, de nem láttam semmit, se senkit. Látszólag csak mi voltunk az utcán. Egy mugli gondolkodás nélkül tovább ment volna, nem figyelve a figyelmeztető jelre. 

– Lumos! – mondta Harry halkan és feljebb emelte a pálcáját, így az nagyobb területet világított be.

A két ház közötti sikátor fele néztünk mind a ketten, és nem is hiába. Egy hatalmas kutya körvonala rajzolódott ki a pálca fényénél. Ösztönösen hátrálni kezdtünk, ám ekkor fülsüketítő robaj és hatalmas fényár öntötte el az utcát. Hátráltunk pár lépést, és ez mentette meg az életünket. Egy hatalmas élénk piros busz fékezett le azon a helyen, ahol az előbb még mi álltunk. Az oldalán arany betűkkel ez a felirat volt olvasható „Kóbor Grimbusz”. Értetlenkedve néztem a buszra, amiről a következő pillanatban egy piros ruhás kalauz ugrott le. Megköszörülte a torkát, majd belefogott a mondókájába.

– Üdvözöljük a Kóbor Grimbuszon, az útfélen rekedt boszorkányok és varázslók segélyjáratán. Csak nyújtsa ki pálcás kezét, szálljon fel, és mi elvisszük, ahova csak óhajtja. Stan Shunpike vagyok, a ma esti járaton én leszek az ön…

A fiatal, alig húsz éves srác egyszer csak elhallgatott, és alaposan megnézett minket. Elképzeltem hogyan nézhettünk ki. Két halálra rémült 13 éves, az egyikük kezében egy pálca volt, ami még mindig világított, a másik pedig alig kapott levegőt, mivel nem volt hozzá szokva ehhez a nagy adrenalin fröccshöz.

– Mér’ néztek így? – kérdezte, félretéve udvarias modorát, és egy félmosolyra húzta a száját. 

Elképzeltem, hogy mi mindent gondolt rólunk, és megborzongtam. Összébb húztam magamon a pulóveremet, és inkább csendben maradtam.

– Csak megijedtünk – mondta Harry és eltette a pálcáját a farmerja hátsó zsebébe.

Azt hiszem, hogy itt az ideje annak, hogy lelépjek.

– Nos, most már nem vagy egyedül Ha… - elharaptam a mondatot, mert eszembe jutott, hogy nem lenne szép tőlem felfedni az inkognitóját, főleg most, hogy megszegte a törvényt. – Én hazamegyek.

Harry felém fordult, és hálásan nézett rám.

– Köszönöm – mondta.

– Nincs mit – mosolyogtam rá. – Jó éjt!

Megfordultam, és gyorsan elindultam hazafelé. Ha mondtak is valamit köszönés gyanánt, azt én már nem hallottam, olyan gyorsan szedtem a lábaimat, hogy minél messzebb kerüljek ettől az egésztől. Nem vagyok hozzászokva, hogy egyszerre ennyi érzelmi és fizikai sokk érjen, ezért nehezen tudom ezeket kezelni. Bár a jelek szerint, most elég jól kezeltem a helyzetet. Nem ájultam el, és nem fakadtam sírva.

Másnap reggel, már hat órakor fent voltam, kétórai alvás után. Az az erőszakos lélek megint vissza tért, és egyszerűen nem tudtam őt kizárni. Viszont így legalább tudtam egy kicsit gondolkodni. A főgondolati téma persze Harry volt, és az, hogy felpuffasztotta a nagynénjét. Egész este azon járt az agyam, hogy vajon hol van most, és mi történhet vele, míg végül arra jutottam, hogy itt az ideje előfizetni a Reggeli Prófétára. Azt úgy is azonnal megírják, hogyha történt valami a híres Harry Potterrel. A másik gondolatom az volt, hogy utána küldök egy baglyot, de az már zaklatásnak tűnt számomra, így erről az ötletről lemondtam.

Kihalt volt a ház, így kora reggel. Anyáék még aludtak, testvérem nincs. Nem volt szokatlan számomra ez a nagy csend és üresség, mert voltak olyan napok, amikor anyáék elmentek itthonról, és egyedül maradtam. Más tinédzser örülne annak, hogy egyedül van, de én akkor is azt csinálom, amit szoktam, amikor itthon vannak, mint amikor nincsenek. Első utam a konyhába vezetett, ahol felraktam a teavizet. Mikor ezzel végeztem, kimentem a hátsókertbe. Nálunk ez a kis fűvel beborított placc más volt, mint a szomszédjainknál. Ugyanis volt egy titkos, mugli szemnek láthatatlan bagolyház, aminek a bejárata felett egy felírat díszelgett „Wish Varázs Díszállat”. 

A szüleim ezt a díszállat üzletet irányítják nap, mint nap. Felmerülhet bennetek a kérdés, hogy mit keres két közönséges mugli a varázsvilág piacán. A válasz igazán egyszerű. A szüleim nem csupán közönséges muglik. Nem rendelkeznek semmilyen varázserővel, viszont eléggé megszállottak a varázslók és a boszorkányok iránt, így amikor elkísértek engem az Abszol útra három évvel ezelőtt szöget ütött a fejükben, hogy ők bizony részt szeretnének venni ebben a világban. Egészen addig elég volt nekik az, hogy egy boszorkány a lányuk, viszont a varázsvilágban tett látogatás után ennél többre vágytak. Nagy nehezen kerestek egy olyan varázslót, aki segített felvezetni a kérésüket a Mágiaügyi Minisztériumba, akik csak hosszas könyörgés után egyeztek bele a dologban, persze bizonyos feltételek mellett. 

Benyitottam a bagolyházba, mire egy pár bagoly felröppent. Körülnéztem, mert eléggé szokatlan volt ez tőlük. Ezek a madarak eddig még soha se ijedtek meg attól, hogy valaki belépett az épületbe. Valami nem volt rendben. Ezt nem csak gondoltam, hanem éreztem is. Ugyanolyan érzés kerített hatalmába, mint tegnap este, amikor Harry-vel beszélgettem. A pálcámra gondoltam, ami most az éjjeliszekrényem fiókjában pihent nyugodtan. Megszorítottam a kezemben a levelet, amit még az előtt írtam meg, mielőtt lejöttem volna szobámból. Már késő volt úgy tenni, mintha nem vettem volna észre semmit, így elindultam a bagolyház közepe felé. Lassú léptekkel haladtam, és minden kis neszre összerezzentem. Célom az volt, hogy elérjem Oszkárt, a baglyomat. Félúton járhattam, amikor egy hatalmas fekete kutya ugrott elém, én meg annyira megijedtem, hogy seggre estem. Elfojtottam egy sikolyt, mivel tudtam, hogy úgy se hallaná meg senki.

Sziasztok! :)

Ha eljutottatok eddig, az azt jelenti, hogy elolvastátok az első fejezetet, aminek én nagyon örülök. ♥ Köszönöm. Köszönöm szépen azt is, hogy már az előzetesnél 7 feliratkozója lett a blognak, és már közel 500 oldalmegjelenítésnél tartunk.

Kaphatok véleményt? Nagyon örülnék neki. :)

Néhány információ:

- Amint látjátok a bejegyzés címben van két olyan szó, hogy "Első rész", ami azt jelenti, hogy lesz több is. Ezeket a részeket úgy képzeljétek el, ahogy a könyvek vannak.

- Egy-két dolgot meg fogok változtatni a könyv történéseihez képest, de az alap történet persze ugyanaz marad.

- A következő részt jövőhét szombaton hozom, mert nekem így kényelmesebb, és nehezen tudom beosztani az időmet.

Facebook oldal. → https://www.facebook.com/koztesvilag.hpff/

Facebook csoport. → https://www.facebook.com/groups/569987179750783